Juhász Dorka – Sose légy elégedett, csak büszke!

Megjelent: Presztízs Sport, 2021. február, szöveg: dr. Szász Adrián, fotók: ohiostatebuckeyes.com

Rátgéber Lászlótól tudjuk, hogy a kosárlabdázáshoz a genetika és a karakter is mennyire fontos. A Rátgéber Kosárlabda Akadémián nevelkedett Juhász Dorka esetében a genetika adott: édesanyja, Balázs Hajnalka éppen az akadémia névadójának pécsi sikercsapatában játszott a kilencvenes években. A karaktert pedig az is mutatja, hogy Dorka 2018-ban – 18 évesen, egy súlyos sérülésből felépülve – bátran bevállalta a Pécsről az USA-ba való költözést, ahol azóta pszichológiát tanul, és a columbusi Ohio State Buckeyes csapatának vezéregyénisége a női egyetemi bajnokságban.

Bővebben

USA, Erdély, Őrbottyán – Nagy Feró és a hetedik iksz

Megjelent: Pannon Presztízs magazin (2016), szöveg: dr. Szász Adrián, fotók: Tischler Zoltán

Nagy Feró a hetvenes években tűnt fel, azóta hetvennél is több emlékezetes dalt írt. Évente ma is közel hetven koncertet ad a Beatricével, s beszélgetésünk idején – 2016-ban – már a hetvenedik születésnapját ünnepelte. Stílszerű lett volna ez alkalomból hetven kérdést feltenni neki, de ettől azért megkíméltem. Élete kétharmadánál egy (babos) kendőzetlen interjúval köszöntöttem

Bővebben

Sirok & Florida – Akit a ketrec szabaddá tesz

Megjelent: Presztízs Sport magazin, szöveg: dr. Szász Adrián, fotók: ifj. Nagy György

A Heves megyei Sirok községet eddig főleg a váráról és a motoros találkozójáról ismertük. Nem kétséges, hogy a várvédők is kemény legények lehettek, meg a motorosok is azok, ám nemrég lett a településnek egy MMA-bunyósa, aki meghódította még a New York-i Madison Square Gardent is. Azt a csarnokot, amelynek ülőhelyein Sirok lakossága legalább tízszer elférne. Ez pedig új élmény (nemcsak a sirokiaknak, hanem) a 26 esztendős főhősnek, Borics Ádámnak is. A Kölyök becenevű ketrecharcos eddig mind a 14 profi meccsét megnyerte, a világ második legnagyobb szervezeténél, a Bellatornál ötből ötször győzött. Erre már az USA-ban is csettintenek, pláne, hogy tízszer is idő előtt zárta le a párbaját. Az esélyesebbnek tartott Aaron Picót például látványos térdrúgással kényszerítette térdre. (Ez után a 13. mérkőzése után beszélgettünk, azóta mást is legyőzött már.) Ádám Floridában készül – ha jól sejtjük, még nagyobb sikerekre!

Bővebben