Szin János – A medvék és az élet másik arca

Megjelent: Agro Presztízs, 2021. tavasz, szöveg: dr. Szász Adrián, fotók: Medveles Facebook-oldal

„Fiatalon voltam húsz évig nyugdíjas, ma pedig dolgozom” – mondja Szin János egykori dúsgazdag magyarországi vállalkozó, ma erdélyi medvepásztor. Felnőtt élete valóban kényelmesen, sok pénzt hozó nyerőgépes üzlettel indult, ám egy daganatos megbetegedés és az azt követő anyagi csőd mindent újraírt. Megtért, visszatért a „vadonba”, ahol ma az év nagy részét medvék között tölti. Nem öncélúan, másoknak is megmutatja őket. A Medvepásztor címmel könyvet is írt az útjáról.

Jobban bízik a medvékben, mint az emberekben

– A könyvéből kiderül, anno mennyire fürdőzött a javakban. Hiányzik bármi a korábbi életéből?

– Eleinte hiányzott az a hamis biztonságérzet, amit a pénz nyújtott. Pedig amikor beteg lettem, a világ összes pénzén sem tudtam volna egészséget venni. Azután kezdtem el megérteni, hogy az igazi biztonságot az istenhitem jelenti. Mert a pénz jön-megy, és egy bankszámla bármikor lenullázódhat.

– A „fentek és lentek” során mivel volt a legfélelmetesebb szembenéznie?

– Egyértelműen a betegséggel. Mert a képességeimben mindig is bíztam, pont azzal példálóztam régebben, hogy ha ledobnának egy repülőről mondjuk Erdélybe, akkor is feltalálnám magam. Biztos voltam benne, hogy mindig képes leszek tisztességes életet biztosítani a családomnak, úgyhogy a mai napig is csak attól tartok, amire nincs ráhatásom. A betegségem kimenetele ilyen volt.

– Ha a mai életét nézzük, mit vár a legjobban, amikor reggelente felébred?

– A havasok látványát. Ez egy szerelem, ami minél régebb óta tart, annál erősebb. És annál erősebbé is tesz. Amibe csak belefogtam korábban, azt mindig igyekeztem a legmagasabb szintre fejleszteni, voltam magyar bajnok vízilabdában, koronglövészetben, kutyákkal is sikeresen versenyeztem. De mindegyiket meguntam egy idő után, a havasokat viszont, úgy érzem, sosem fogom. Gyerekként is ide vágytam, később tudtam meg, hogy a nagyapám erdélyi volt. Talán a gyökerek vonzottak vissza.

– Említette a korábbi – konkrét eredményekben mérhető – hobbijait. Ma miben méri a sikert?

–  Nincs szükségem mértékegységre, az én sikerem a boldogság. Az életet nem pénzre játsszák, hanem boldogságra, ahogy például a futballt is gólra, az nem számít, hány szögletet rúgtál. Vannak emberek, akik egy fűszoknyában élik le az életüket egy vízparti kunyhóban, mégis boldogok. Másnak meg rengeteg a pénze, de örökre annak a rabszolgája is marad.

– Mit tanítanak önnek az állatok?

– Őszinteséget. Ők semmit nem tesznek rosszindulatból. Míg mi képesek vagyunk másokat direkt megbántani, vagy úgy cselekedni, hogy nekünk legyen jobb, másnak rosszabb. Én már sokkal inkább megbízom a medvékben, mint az emberekben. A kisfiamat szívesebben engedem a medveles előtt játszani, mint hogy mondjuk az Oktogonon hagyjam egyedül két percre.

Ahol nem létezik az idő

– Ön Csongrád-Csanád megyében nőtt fel. Miben mások az erdélyi, mint az anyaországi emberek?

– Olyanok, mintha nem létezne számukra az idő. Nem sietnek sehová, ami nem készül el ma, az majd meglesz holnap. Ez nyugalmat ad. Egy kicsit ötven-száz évvel ezelőtti világ a Székelyföld.

– Most már ötödik éve az év nagy részét köztük tölti. Átvette például a jellegzetes helyi beszédet?

– Magyarországon szokták mondani, hogy a szóhasználatom egy kicsit székelyes lett. Az esztena szót például vagy körülírom – a juhok és a juhászok nyári szálláshelyén azt az építményt jelenti, amelyben a sajtot készítik, de az egész telephelyükre is mondják –, vagy használom így. Inkább használom így.

– Milyen körülmények között él abban az évi körülbelül kilenc hónapban, amit Tusnádfürdőn tölt?

– Most még Erdély legjobb négycsillagos szállodájában, egy szobakonyhában lakom. De a célom az, hogy az év nagyjából öt hónapját velem töltő feleségemmel és a kisfiammal együtt még idén át tudjunk költözni álmaim házába. Vettem ugyanis a havasokban egy nagy telken két régi, de igen jó állapotú gerendaházat, amit lassan elkezdek csinosítani. Kilométerekre lesznek csak szomszédok.

– Ez a fajta „vissza a vadonba” életvitel lenne az út a civilizáció és a természet egyensúlya felé?

– Valóban erre tartok, de ez rendhagyó a mai világban. Én azokkal az emberekkel való találkozást, beszélgetést élvezem, akik hónapokat töltenek kint a havasokban egy kicsi kalyibában. Tudom, a többség már sosem tudna így élni, és nem is kell, de azért egy kicsit jó volna visszafordulni az időben.

– Talán önt a korábbi vadászatai, például az Afrikában megélt kalandjai tették „alkalmassá” erre?

– Aki kellőképp bízik magában, az szerintem mindent elsajátíthat, ami a természetközeli életmódhoz szükséges. Én inkább logikában érzem magam erősnek, jól átlátok élethelyzeteket, lehetőségeket.

Több mint megvalósult álom

– S milyen lehetőséget kínál most mások számára?

– Nemcsak a medvéket mutatom meg nekik, hanem Székelyföld turisták elől rejtett, igazi arcát is. Kiviszem őket a havasokba egyrészt medvelesre, másrészt a legeltető pásztorok közé, akiknek még a sajtjait meg a pálinkáját is megkóstoljuk. Olyan havasi csángó falvakba jutunk el, ahol vagy nincs még áram sem, vagy csak pár éve vezették be, és az emberek teljesen önfenntartók. Szép panorámákat, áfonya- szamóca-, málna- és szederlelőhelyeket mutatok. Egész nap nem érintünk aszfaltozott utat.

– Ez egyfajta időutazásnak hangzik…

– Az is. Az egyik medvelesem például Ceaușescué volt régen, s én eredeti állapotába restauráltam. Ott akár aludni is lehet teljes luxusban, közben az ágyból figyelni és megörökíteni a medvéket. Aki nem ott aludna, annak egy századfordulós villát is tudok ajánlani. Vagy pisztrángozást meg számos helyi látnivalót a csíki sörgyártól kezdve a Szent Anna-tóig, sőt az odafele meg a hazafele útra is.

– Miért jó medvéket figyelni, meg lehet fogalmazni, ön mitől vált „medvefüggővé”?

– Az állatok terápiás hatással vannak az emberre, a természet megfigyelése felemelő élmény a léleknek. Én minden medvelest ugyanúgy várok, mint más egy mozit vagy egy jó színházi darabot ugyanabban vagy másik szereposztásban. Amíg valaki a tévét nézi mindennap, az én szélesvásznú képernyőm az a négy méter széles ablak, amin át a medvéket figyelem. Nekem ez a kikapcsolódás. Küldetésem az is, hogy megmutassam az embereknek a medve másik arcát. Nem a jót vagy a rosszat, hanem a másikat, amit a médiában nem látni. Ha mi tiszteljük ezeket az állatokat, ők viszonozzák.

– Nemcsak a medveles, a Medvepásztor című könyv is sokat adhat másnak. Kap erről visszajelzést? 

– Egy fiatalember azt írta, a betegágyán feküdt nagy bajból lábadozva, amikor a barátja kölcsönadta neki a könyvet. Elolvasta, és szeretne venni belőle. Mondom, de nem most olvasta? Azt mondja, de, de birtokolni is akarja, hogy nála legyen mindennap, emlékeztetve arra, hogy neki is meg kell találnia a saját medvéit. Pedig én nem vagyok író, nem tartom fenn a napot tíz oldalon át a Bodoki-havasok gerince fölött, nekem a nap egy sorban lezuhan a havasok mögé. Úgy látszik, mégis „elsült” a kezem.

– Van bármi, amit megbánt az eddigi útjából, amit utólag másként tenne?

– Ha a medvepásztor tanácsot adna a nyerőgépes Szin Jánosnak, azt mondaná: fordulj hamarabb az álmaid felé, ne a vagyont hajtsd! Mert korábban is eljöhettem volna Erdélybe úgy élni, ahogy most, de én inkább mentem Miamiba, Argentínába, Kubába, Acapulcóba meg a Bahamákra. Pedig már gyerekként arról álmodtam, hogy egyszer vadőr leszek a havasokban. Ez most megvalósult, ráadásul lelőnöm sem kell hozzá egyetlen állatot sem, csak megmutatni őket. Ez több, mint amiről álmodtam.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.