Schäfer András – 200 százalék, biztos passzok, 50 kilóból 130

Megjelent: Presztízs Sport 2020. február, szerző: dr. Szász Adrián

Fotó forrása: valogatott.mlsz.hu

Sorozatunkban tehetségesnek tartott magyar labdarúgókkal beszélgetünk, akik már fiatalon külföldi szerződést kaptak. Hogy milyen impulzusok, meglepetések érték őket a megszokott közegből kiszakadva egy számukra idegen világban, arról ők maguk mesélnek. E havi vendégünk Schäfer András, aki Szombathelyen nevelkedett, majd az MTK-ból igazolt bő egy esztendeje, 19 évesen az olasz elsőosztályú Genoához. A Serie A-ban, majd kölcsönadva (Chievo) a Serie B-ben sem sikerült azonban bemutatkoznia, így most Dunaszerdahelyen hozná újra formába magát.

– Meglepett, amikor tavaly 44 MTK-s felnőtt meccsel a lábadban befutott érted a Genoa ajánlata?

– Eléggé, mert előtte hallottam török meg talán lengyel érdeklődésről, de a Genoa ajánlata szinte a semmiből jött. Úgy éjféltájt közölte a menedzserem, hogy hajnalban utaznom kellene… Persze jó formában ért a dolog: jól ment akkoriban a játék, sokat is játszottam, így örültem a lehetőségnek.

– Hogy nézett ki a másnapod?

– Nem aludtam semmit, háromkor keltem, Milánóban ebédeltünk, onnan mentünk Genovába. A szerződéstervet már ismertem, MTK-s tréningruhában várakoztam a klubházban, mert edzőtáborból jöttem el. Bemutattak a sportigazgatónak, aki angolul alig beszélt, majd négy-öt órát kellett várnom, mert átigazolási hajrá volt, és még két játékost igazoltak. Például Antonio Sanabriát a Betisből. Felvetődött bennem: talán mégsem jön össze? De másnap vittek orvosira, majd aláírtuk a szerződést.

– Mennyi időd volt átköltözni az új állomáshelyedre?

– Egy napra repülhettem haza összepakolni, de mondták, hogy már az övék vagyok, azonnal jöjjek is vissza edzeni. Egy hétre béreltek nekem egy hotelszobát, az alatt kellett a klub alkalmazottjával lakást találnunk. Tréningezni elég rossz állapotban kezdtem három nap izgalom, két nap utazás után, noha a szerződést a családom is sikernek tartotta. Persze anyukám szomorú is volt, hogy messze kerülök. 14 éves koromtól nem élek otthon, de Agárd vagy Budapest jóval közelebb van Szombathelyhez.

Fotók forrása: Illés Akadémia

– Odakint segített valaki beilleszkedni?

– Zakor Sándor MTK-tulajdonos egyik rokona húsz éve Genovában él, ő hirtelen olyan lett nekem, mint egy nagytesó. Mindenben segített, illetve akkor jött Bordeaux-ból egy dán srác is, aki szintén angolul kommunikált, vele beszélgettünk sokat.

– Hogyan fogadtak a csapattársak?

– Mindenki mosolygott, segítőkész volt. Úgy éreztem magam, mint a Góóól! című filmben Santiago, a főszereplő, amikor megérkezik a Realhoz. A parkolóban luxusautók, mindenben profi körülmények. Csak az edzőpálya volt gyenge minőségű a földrajzi adottságok miatt, még egy NB II-eshez képest is.

– Milyenek voltak az edzések?

– Amíg friss voltam, szinte még felfelé is ki tudtam emelkedni, felvettem a ritmust, dicsért az ifi meg az első csapat edzője is. Játékban nem éreztem óriási különbséget, de hosszabb távon sokat kivesz az emberből a nagyobb hajtás, fejben kell erősnek lenni, ami 19-20 évesen nehéz. A Genoánál ezzel együtt is könnyebb volt, mint utána a Serie B-ben, a bemutatkozásra is több esélyt éreztem.

– A Chievónál mi volt a gond?

– Hiányzott a játékosság, minden a taktikáról szólt, mindenki biztosra akart menni. A Genoánál a csapat rutinosabb, kreatívabb volt, ami nekem jobban feküdt, bemutatkoznom mégsem sikerült, mert végig a kiesés határán lépkedtünk, minden meccs élet-halál volt. Amikor a padon ültem, akkor is csupa döntetlent, egygólos csatát vívtunk.

Fotó forrása: M4 Sport

– Miben más a kinti edzésmunka, mint a magyarországi?

– Fejben sokkal gyorsabbnak kell lenni, az első egyérintős játékok ezért nehezek voltak. Az idősebbek rászólnak a fiatalra, ha hibázik, nyomják lefelé. De ebben volt tapasztalatom, nem annyira hatott rám, úgy voltam vele, egy ilyen csapatnál minden edzés ajándék. Úgy érkeztem, hogy elég gyengék voltak a lábaim meg a hátam, ezért minden reggel az erőnléti edzőnél kezdtem a konditeremben.

– Miből derült ki ez a gyengeség?

– Nem volt annyi izmom, amennyi kellett volna. Volt például egy csípőgyakorlat, amit az elején 50 kilóval is alig tudtam megcsinálni, a végén meg már 130-cal nyomtam a sorozatokat. Vevő voltam a munkára, sokat fejlődtem, különösen az új edzővel élveztem a felkészülést nyáron, de azt szerették volna, hogy menjek el egy évre kölcsönbe minél többet játszani, és térjek vissza rutinosabban.

– Az egyedüllétet hogy viselted?

– Szeretek egyedül lenni, nem volt gond, kijött velem a kutyám, megvoltunk. Ha társaságra vágytam, elmentünk a csapattársakkal vacsorázni vagy moziba, esetleg meglátogattam a magyar ismerősömet.

– A Chievónál töltött félévben is tudtál fejlődni?

– Legfeljebb kitartásban. Konditerem szinte egyáltalán nem volt, és a karakterem sem passzolt a klubhoz. Eleinte a kezdők közt voltam edzésen, majd az edző azzal, hogy nem jó a kondim és időre van szükségem, a keretből is kihagyott. Újjáépülő csapat volt, a legtöbben a klub játékosai vagy vételi opcióval jöttek, én egyik körbe sem tartoztam, a fizetésemet is a Genoa állta, így nem építettek rám.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

– Lehet, hogy a kezdeti frissesség után belefáradtál a tempóba?

– A Genoánál rengeteg plusz munkát is végeztem, hogy a következő hetem könnyebb legyen. Úgy kell elképzelni, hogy edzettünk, majd másnap dupla edzés: reggel kondi csak lábra, majd egy óra kint, délután edzőmeccs. Azért otthon ez nem jellemző. De úgy érzem, lassan belejöttem.

– A rivalizálásba is, napról napra a tréningeken?

– Az tény, hogy a játékosok az egymás közti játékban a saját csapatukon belül is osztják egymást. Az idősebbek a fiatalokat vagy fordítva, mondjuk, utóbbiból volt balhé. Nekem egyszer szóltak úgy, hogy nem volt jogos, akkor meg is védtem magam. A lényeg, hogy edzésen sem szabad hibázni, biztos passzokat kell adni, és ha abból adtál már ötöt, utána esetleg megmutathatod, mit tudsz még.

– Mindezek ellenére szívesen visszamennél?

– Nagyon szeretem az olasz életstílust, a focikultuszt. Sok gyerek álma, hogy a Serie A-ban játsszon, én is köztük vagyok, ezért dolgozom, de most a DAC-ban kell egyről a kettőre jutnom. Nem éreztem, hogy gyengébb képességű lennék, mint a genovai csapattársaim, ha lenne lehetőség, visszatérnék.

– Akkor nem ment el a kedved és az önbizalmad…

– Szerintem ilyen szituban bárkinek elmenne, főleg a meccshiány zavar. Nehezebben bánok a labdával, mint egy éve, jobban elfáradok fejben és fizikálisan. De vissza kell hoznom magam, erről szól a következő fél vagy akár több év! Tudom, sokan legyintenek, hogy felvettem kint a fizetést, de nem játszottam, ám aki focizik, az tudja, hogy ez a legnehezebb. A sérülésnél nem rosszabb, de ott legalább van kifogás. Én meg minden edzésen kiadtam magamból 200 százalékot, s ennyire volt elég.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.