Juhász Dorka – Sose légy elégedett, csak büszke!

Megjelent: Presztízs Sport, 2021. február, szöveg: dr. Szász Adrián, fotók: ohiostatebuckeyes.com

Rátgéber Lászlótól tudjuk, hogy a kosárlabdázáshoz a genetika és a karakter is mennyire fontos. A Rátgéber Kosárlabda Akadémián nevelkedett Juhász Dorka esetében a genetika adott: édesanyja, Balázs Hajnalka éppen az akadémia névadójának pécsi sikercsapatában játszott a kilencvenes években. A karaktert pedig az is mutatja, hogy Dorka 2018-ban – 18 évesen, egy súlyos sérülésből felépülve – bátran bevállalta a Pécsről az USA-ba való költözést, ahol azóta pszichológiát tanul, és a columbusi Ohio State Buckeyes csapatának vezéregyénisége a női egyetemi bajnokságban.

– A Covid számodra sem könnyítette meg az elmúlt egy évet, de úgy tudom, a mérkőzések nélküli időt is saját magad fejlesztésére fordítottad…

– Tavaly tavasszal és szinte egész nyáron nem tudtam hazautazni a családhoz, ezért igyekeztem a kosárlabdába és a tanulásba fektetni az elmaradt meccsek miatt felszabadult időt. Érzem is, hogy előreléptem. Az volt az egyik cél, hogy ne csak a „magas posztokon” tudjanak bevetni, hanem akár hármas-négyes pozícióban is. 194 centis magassággal nem sok játékos játszik külső poszton is, de én pont ezen dolgozom. Egyéni edzővel is fejlesztettünk a labdavezetésemen, a dobásbiztonságomon. Még nem tartok ott, ahol szeretnék, de mindegyik pozícióban egyre megbízhatóbban teljesítek. Ez azért fontos, mert a csapatban én vagyok a legmagasabb, utánam egy 191 centis szlovák lány jön, és a konferenciánkban a hozzám hasonló felépítésűek inkább centerként szerepelnek. Az edzőmnek jól jön, ha én sokoldalúbb vagyok, hiszen így könnyebben zavarba hozhatjuk az ellenfelet a váltásokkal.

Út a komfortzónán túlra

– Az edződ egy cikkben nemcsak sokoldalúnak, hanem jó értelemben véve örök elégedetlennek is nevezett, akit nem is kell motiválni, mert mindig motiválja saját magát, hogy még jobb legyen.

– Kiskorom óta jellemző, hogy lehet akármilyen jó mérkőzésem, bennem az marad meg, hogy „ha azt a ziccert is bedobom, vagy azt a labdát is megszerzem…”. Sosem vagyok elégedett, édesanyám is így nevelt, tőle is mindig jött a dicséret mellé a kritika. Ő egyébként a mai napig fennmarad és nézi online a mérkőzésemet, akkor is, ha magyar idő szerint éjjel kettőkor van. Utána mindig átbeszéljük, ő mit gondol, és én mit éreztem. A fejlődés kulcsa, hogy sose légy teljesen elégedett!

– Nagy inspirációt jelentett és jelent neked az ő sportmúltja?

– Kiskorom óta néztem régi kazettákról a meccseit, figyeltem a játékát. Sokat hallottam a nagy pécsi korszakról, mesélte, mennyire szerették őket a szurkolók, hogy a Lauber Dezső sportcsarnokban anno mindig telt ház volt… Sokan mondják is, hogy hasonló a mozgásunk, noha sok mindenben változott azóta a játék. Nagy motiváció számomra, büszke vagyok rá, hogy ő az édesanyám! Remélem, lesz még egyszer hasonló kosárlabda Pécsett, mint az ő időszakában.

– Amerikában mennyire más a játék, s mi az, amit te vittél magaddal Európából?

– A keresztszalag-szakadásom után magamtól sem igazán tudtam, mit várhatok, ám rögtön a kezdő ötösben találtam magam, sokat voltam a pályán. Sokkal fizikálisabb az amerikai kosárlabda, nagy hangsúlyt helyeznek az erőnléti edzésre, a súlyemelésre, a futásra. Ehhez hozzá kellett szoknom, megtanulni a súlyemelés-technikákat, a gépek használatát. Tetszett, hogy az új dolgok kimozdítottak a komfortzónámból. Amit én vittem: az európai kosárlabda játékintelligenciáját, ez segít a helyzetek felismerésében, kialakításában. Mindkét kosárlabdastílust használnom kell, ha sikeres akarok lenni.

A honvágy legyőzésének titkai

– Mennyire volt nehéz ilyen fiatalon elszakadnod a családtól, s egy másik kontinensen helytállni?

– Ebben fura módon az egyéves kihagyás segített, mert annyira vágytam újra játszani, hogy az még a honvágyat is elhomályosította. Persze örülök, hogy a mai technika révén minden nap videóhívásban beszélhetek az otthoniakkal, de az itteniek is befogadtak. Ha nem értették az angolomat, kedvesen visszakérdeztek, kezdettől fogva családias légkör vesz körül. Igaz, a mostani volt az első karácsonyom a család nélkül, de szerencsére ez a harmadik itt töltött évemben jött, amikor már felnőttebb vagyok.

– Columbusban kik alkotják a társaságodat, akiknek köszönhetően nem vagy egyedül?

– A csapattársaim, akik közül a szlovák lány ellen már Európában is játszottam, ismertük egymást. Szobatársak vagyunk, ő sem tudott az ünnepekre hazautazni, tudtuk, a másik min megy keresztül. De baráti családok is figyelnek rám, néha még főznek is. Az edzőm is szívesen lát a családjánál. Van kint egy magyar vívó, Bende Bence, ő a szezonbeosztása miatt haza tudott utazni, anyáék küldtek is vele egy csomagot, ami január közepére ideért. Az ilyen apróságok segítenek legyőzni a honvágyat.

– Mennyire érzed magad meghatározó, népszerű játékosnak a csapatnál és a ligában?

– Úgy gondolom, egyre többen ismerik a nevem. Sok szurkoló írogat meccs előtt és után, igyekszem tartani velük a kapcsolatot. Sokat jelentenek az örömteli és a nehezebb pillanatokban is a biztató üzeneteik, mert amikor nincs körülötted a család, az is számít, ha úgymond ismeretlen emberek támogatnak. A konferenciában is értékelik a játékomat, a szezon előtt bekerültem a Naismith-díj legjobb 50 játékost jegyző listájára. Az edzőimen keresztül női NBA-edzőktől kapok visszajelzéseket, ami szintén arra motivál, hogy ne csak a cipőmet tegyem ki játszani. Egészséges nyomás van rajtam.

A válogatott mindenek felett

– Abból az álomból, hogy eljuss a női NBA-be, mikor lehet realitás?

– Ez a harmadik évem, még kettő lehet az egyetemi kosárlabdában. Tavasszal diplomázom, onnantól már bejelentkezhetnék a női NBA-draftra. Az egyik edzőm női NBA-játékos, a másik női NBA-edző volt, tőlük reális képet kapok arról, hol tartok, miben kell fejlődnöm. Remélem, két éven belül eljutok arra a szintre, hogy akár egy első körös draft-helyre be tudjak kerülni, de ez még mindig távoli álom. A mostani cél, hogy a szemesztert jól fejezzem be, legyen meg a diploma, amit már senki nem vehet el tőlem. A mesterképzés után bármikor elmehetek profinak, de ma még a tanulás élvez elsőbbséget. Majd, ha a női NBA-ben is meghatározó játékpercekre számíthatok, akkor jöhet el a váltás ideje.

– Ha ennyire komolyan veszed a tanulmányaidat, akkor jól sejtem, hogy szeretnél is majd egyszer pszichológusként dolgozni?

– Mindig is érdekelt az emberi agy, az érzéseink működése. Már kiskoromban is rendre én mondtam a barátaimnak, hogy „Mi a baj? Beszélgessünk!”. Az U18-as válogatottban a hazai Eb-n elszenvedett sérülésemből mentálisan nem volt könnyű továbblépni, akkor jártam először sportpszichológusnál. Tartottam a rehabilitációtól, s attól is, vajon sikerül-e ugyanarra a szintre visszatérnem. Akkor jöttem rá, hogy mennyit segíthet egy szakember, és hogy mennyire el tudnám képzelni magamat is abban a munkában. El is dőlt, mit fogok tanulni. Ohióban is figyelem, hogyan dolgozik a csapatpszichológus.

– Ha már az érzésekről esett szó: érzelmileg és szakmailag is fontos cél lehet számodra, hogy majd csatlakozhass a felnőtt válogatott keretéhez…

– A válogatott az első, ha egészséges vagyok és számítanak rám, én ott leszek! Édesanyám nyomdokain haladva mindig is nagy álmom volt, hogy a felnőtt válogatott meghatározó tagja legyek. Izgatottan várom a bemutatkozást, amit eddig sérülés és más okok megakadályoztak, de Székely Norbert szövetségi kapitánnyal tartjuk a kapcsolatot. Érzem, hogy számítana rám a jövőben. Szeretném, ha mielőbb eljönne a nagy pillanat, erre az itteni edzések közben is sokat gondolok, azért is pakolok bele annyi pluszmunkát, hogy a válogatottat segíthessem, amikor szükség lesz rám!

Ahol minden indult

„Hálás vagyok a Rátgéber Akadémiának! László a mai napig szeretettel vár vissza a csarnokba, amikor otthon járok, akár este nyolckor is biztosít külön edzéslehetőséget, ha van szabad pálya.”

Amerikai álom

„Történik sok minden Amerikában, nem csak jó és nem csak a filmekben látható dolgok, de én jó helyen, biztonságban vagyok, szeretek itt élni, minden szempontból remek döntés volt belevágni!”

Magasság és magánélet

„Az USA-ban kevésbé érzem magam túl magasnak, mint mondjuk az otthoni baráti körömben. Több ember között több a magas ember is, így akár az ismerkedésben is nagyobb a választási lehetőség.”

Amikor minden megállt

„A telt házas amerikaifoci-eseményeket hiányolom, tévén nézni mégis más, mint százezer szurkoló energiáját érezni a helyszínen. A mi csarnokunkból is hiányzik a hangulat, a Covid előtt óriási élmény volt, hogy több ezer ember kilátogatott egy női egyetemi mérkőzésre is. Most egyetemi programok sincsenek, és más sportolókkal sem találkozunk, a legbiztonságosabb a saját köreinkben mozogni.”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.