Bánóczi Zoltán – A jószívű rosszfiú

Megjelent: Presztízs Sport, 2020. május, szöveg: dr. Szász Adrián, fotók: ifj. Nagy György

Nem tévednek azok, akiknek Bánóczi Zoltán „arcról ismerős”. Azt már nehezebb belőni, hogy kinek honnan, mert láthattuk (volna) őt a ringben bokszolni, iskolában testnevelésórát, fitneszteremben edzést tartani, színházban, filmben, televíziós sorozatban, reklámban szerepelni, pódiumon verset mondani, énekelni, cukrászkodni, motorozni, s még, ki tudja, mi mindent csinálni. Ami biztos: most olvashatjuk, ahogy a sokoldalú művész-sportember mindezekről együtt mesél az alábbi interjúban.

– Az önmagában nem szokatlan, hogy valaki magas szinten sportol, és mellette előadóművészettel is foglalkozik (vagy fordítva), de hogyan jött nálad mindehhez a teológiai érdeklődés és végzettség?

– Tudni kell, hogy a nagypapám katonatiszt, a nagymamám énektanár, az anyukám pedig irodalomtanár volt, de katolikus lelkész is akadt a családunkban: a nagybátyám. Konzervatív értékek mentén nőttem tehát fel, rendszeresen jártunk vasárnapi misére, innen a teológia iránti fogékonyság. Na, meg onnan, hogy az életben lépten-nyomon azt tapasztalom, hogy mindennek az alapja a hit…

– Ezt legkorábban talán a sportban tapasztalhattad. Az ökölvívást mikor kezdted?

Ma már nehéz elhinni, de fizikailag nagyon gyenge gyerek voltam, messze elmaradva a kortársaimtól. Ugyanakkor hipermozgásos, extrovertált. Mindig gond volt a magatartásommal, úgyhogy édesanyám 8-9 éves koromban levitt bokszolni. Na, az helyretett! Eleinte, mivel törékeny is voltam, legalább hat különböző törést elszenvedtem, de idővel megedződtem. A sport fizikai és szellemi értelemben is megváltoztatott: átformálta a jellememet, elkezdtek javulni az iskolában a jegyeim, céltudatossá váltam. A teremben azért átértékeli az ember az egóját… Ott tanultam meg azt is, hogy bármit csinálok, azt szívvel, hittel és lélekkel tegyem! Ezért nyerhettem később díjakat is.

Jean Valjean az álomszerep

– Ezek egy részét – már felnőttként – versmondásért kaptad… Nyithatunk egy újabb szálat: mikor lett belőled színész (is)? 

– Színházban „csak” négy éve játszom – ezalatt zseniális művészekkel léphettem színpadra –, de már gyerekként is vonzott ez a világ. A TF színjátszó műhelyének tagja voltam, majd megismertem olyan klasszisokat, mint Kamarás Iván vagy Szabó Győző, akiknek megtetszett a karakterem, és beajánlottak szerepekre. Játszottam két évet a Táp Színházban, és most az RS9 Színház Woyzeck című darabjában. Reklámban, sorozatban – Barátok közt, Jóban Rosszban – is feltűntem, na meg a Die Hard 5-ben…       

– A színházakban jellemzően milyen szerepeket ajánlanak fel?

– „Tudod, Zoltán, lenne egy ember, aki a lányokat az utcán…” Mondom, strici? „Hát, igen.” Na, főleg ilyenekkel találnak meg! (nevet) Vagy kommandóssal, kamionsofőrrel, hentessel, de általában rosszfiúval. Esetleg nyomozóval. Egy biztos: sosem leszek Ruy Blas A királyasszony lovagjában, sem Rómeó, sem orvos vagy ügyvéd. De van egy álomszerepem, amiért mindent megtennék, ez Jean Valjean A nyomorultakból. Ha valamit kérhetnék, még mielőtt rám teszik a földet, ez az egy lenne az!

– Nézőként is járod – mármint normál esetben, nem járvány idején – az előadásokat?

Rendszeresen eljárok mások darabjaira is tanulni. Volt, hogy egy szezonban 14 előadást láttam… A vágy villamosát hétszer néztem meg, utána mindig csak ültem tovább a helyemen, és figyelték az emberek, mit pityereg itt ez a nagydarab kopasz. Ennyire meghatott, hiába, drámai vénám van. A Gogol: Egy őrült naplója is olyan volt nekem, mintha egy szívlapáttal mellbe vágtak volna. Vagy a Vígszínházban A nagy Gatsby! Mert ott meg olyan képi világot varázsoltak elém, hogy elájultam. Bozsik Yvette, Pintér Béla, óriási egyéniségeink vannak! És engem kívülről érkezőként befogadtak.

– Sőt úgy tudom, hogy sokan még edzeni is lejártak vagy járnak hozzád most is…

– A már említett Kamarás, Szabó pároson kívül Nagy Zsolt, Keresztes Tamás, Elek Ferenc, Fenyő Iván… Főként személyi edzésre, ha egy szerephez fogyni vagy erősödni kell. Remek emberek, még Szabó Simon is, pedig a hasonló karakterünk miatt mindig ő viszi el előlem a legjobb szerepeket… (nevet)

– Körülbelül húsz évnyi boksz után velük, gondolom, konditeremben dolgozol. Milyen ez a közeg a szorítók világa után?

– Alapvetően nem vagyok fitneszterem-rajongó, mert aki a ringből vagy például a birkózószőnyegről indult, annak a mai konditermek hangulata egy kicsit mű. Mondhatni rongyrázós, amit én nagyon nem bírok, de szerencsére akadnak kivételek. Háromtól hetvenkilenc évesig vannak tanítványaim, imádom velük a funkcionális és az erő-állóképességi tréningeket végezni. Persze gyúrok is, amennyire a hitelességhez kell, hiszen nem lóghat a hasam. De amennyire ápolom a külsőt, annyira a belsőt is.

Mindenkihez megvan a kulcs

– Mit tanít neked a színház, amit a sportban, edzőként is hasznosíthatsz?

– Elsősorban emberismeretet. Ahogy figyelem a művészkollégákat és a közönséget, abból hihetetlenül sokat tanulok, és már egészen másként tekintek az emberekre, mint korábban. Mindig valami újat fedezek fel bennük. Amikor kihunynak a fények és élni kezd a színpad, na meg a végén a taps, a reakciók… Az egész légkör óriási szerelem számomra! És ezt emberek váltják ki emberekből. Mindegy mi, csak történjen velük valami, ahogy kinyitják a lelküket. Nevetnek, sírnak, meglepődnek…

– Akkor ez az élmény vezethetett el a versmondás, az irodalmi estek világába is…

– 49 vers van a fejemben! József Attila Kései siratójával mindig megküzdök, érzelmileg is. A vírus előtt jártunk egy fuvolással, egy gitárossal meg egy zongoristával négyen esteket tartani, ahol szavaltam és énekeltem. A magas C-t azért nem vágom ki, de a „Szép város Kolozsvár” meg a „János legyen fenn a János-hegyen” mennek. És az idősek otthonaiban bizony megtelnek párával a szemek. Juhász Gyula Testamentom című versének előadásáért kaptam különdíjat, azzal is megríkattuk az embereket. De Arany János, Ady, Balassi, Nagy László, Petőfi, Pilinszky, Wass Albert, Weöres Sándor is műsoron van.

– Nehéz az átállás az edzőterem és a színház között, vagy könnyen átsiklasz edzőből színészbe?

Amikor beérek a színházba, le kell lassulnom. Az edzésen megszokott pörgős dumámat is tudatosan vissza kell fognom: „ke-zit csó-ko-lom, jó es-tét kí-vá-nok”. Ilyenkor mondják, hogy Zolikám, ülj le és igyál egy pohár sört vagy egy teát, és nyugodj meg. Úgyhogy már mindig egy kicsit előbb érkezem a próbára. Mert előtte például egy Cardio-Box edzésemen kiabálok, ezer fokon égek, hiszen oda is be kell lopnom a showt! Jönnek az emberek tele stresszel, feszültséggel, rajtam ne a levertséget lássák.

– Akkor te valahol a tréninget is úgy fogod fel, hogy szerepelsz előttük…

– De jó, ezt akartam mondani! És mindig történetekkel, idézetekkel, hasonlatokkal motiválom őket. „Mint amikor Zrínyi Miklós kitört a várból!” – kiabálom. Mert nemcsak a testet, hanem az elmét is tornáztatjuk. És mindig figyelem a reakciókat, hiszen mindenkiből ki akarom hozni a maximumot, és ehhez tudnom kell, melyik karakterhez hogyan szóljak. Ebben is segít a színház. Meg ebben segített sokat Szántó Öcsi bácsi is, akivel dolgoztam, akitől ezt a szakmát tanultam. Ő szokta mondani, hogy mindenkihez megvan a kulcs, amivel meg tudod mozdítani. Ha nem megy az ajtón át, irány az ablak vagy a kémény! Úgyhogy akihez az kell, ahhoz halkan vagy épp szarkasztikusan szólok. Figyelem és megtanulom az embert. Rájátszom akár az egójára, a hiúságára, hogy kilökjem a komfortzónájából. A jó edző racionálisan és emocionálisan is tud bánni a sportolóival. Képzeld, én testnevelő tanárként is dolgoztam egy évet! Csak nem tudtam rendesen megélni, de szerettem, és a mai napig visszasírom.

– Azt sejtettem, hogy pusztán a szerelmeidből te sem tudtál mindig megélni.

– Sokat csapongtam. Volt egy korai házasságom 19-20 évesen – ma már nem abban élek –, született egy lányom, és hiába nyertem a bunyóban ifjúsági magyar bajnoki meg Budapest-bajnoki címet, közben a megélhetést is hajtanom kellett. 16 éven át voltam a BM-ben sporttiszt, csak 4 év hiányzott a nyugdíjhoz, amikor a gazdasági válság miatt megszűnt a sportos csoport. Pedig kedveltük egymást a tűzoltókkal, akiknek fizikai felméréseket tartottam. Soha senkit nem kellett megbuktatnom. De az éjszakában kidobóként is kerestem pénzt a Hajógyári-szigeten, ám jó néhány éve abból is kiszálltam.

A rock n’ roll az alap

– Mi az, ami nem voltál?

– Újságíró, pedig eredetileg annak készültem! Régen két továbbtanulási célt lehetett megjelölni, ezt írtam be elsőnek, a másodiknak a cukrászt. Hát, nem cukrásznak vettek fel?! De voltam én már a Mészáros család testőre is a Media Markt-reklámban! (nevet) A múltkor pedig egy magániskolába hívtak előadást tartani. Ott is azt próbáltam átadni a gyerekeknek, hogy bármihez fognak az életben, szívvel, hittel, lélekkel tegyék. Igyekszem értéket képviselni, teremteni és továbbítani. Ez az én utam.

– Ahhoz, hogy a rád jellemző lendülettel tudd járni, nyilván olykor töltődnöd is kell. Ezt hogyan oldod meg?

– Időnként el szoktam, mert el kell vonulnom. Például a Pilisbe, ahol igazi szívcsakraközpont van. Kéthetente vagy havonta felmegyek. Örömfutás, feltöltődés van ilyenkor. De a múltkor az erdőben már megijedtem a csendtől. Annyi ártó zaj van jelen az életünkben, minden csak rohanás, csörgés és kiabálás, az egész világ egy nagy zaj már! És ehhez képest az erdőben nyomasztó volt a csend. Na, ezért kell néha elvonulni – akár folyó- vagy tópartra –, hogy hozzászokjunk, hogy ne legyen furcsa.

– Ha úgy vesszük, most az egész világ azt kapta feladatul, hogy egy kicsit elvonuljon…

– Ne is mondd! A helyzet súlyát én is érzem, hiszen mindaz, ami vagyok, most nincsen. Edzést tartani nem lehet, az előadások, estek elmaradnak. Ami a kenyerem és a szerelmem, az most megszűnt. De talán kell ez a felismerés mindenkinek, hogy ez az őrült rohanás nem vezet sehova. Vagyis ide vezet.

– A motorodra azért felülsz néha?

– A motorozásnak, a rock n’ rollnak mindig működnie kell! Van egy chopperem, amire, ha felülök, jó értelemben totál kikapcsolok. Érzem a szelet, és nem is kell többel, mint 50-60-nal mennem. Az az egy-másfél óra maga az élet! Ahogy a rock n’ roll a zenében is az. Az AC/DC-től a Thunderstruck volt a kedvenc bevonulózeném, de magnókazettán minden mást is gyűjtöttem: Iron Maiden, Gary Moore, Accept, Scorpions, Def Leppard, Bon Jovi. A mai napig ezekkel kelek és fekszem, a rock n’ roll az alap!

– Akkor már értem, honnan az a plusz erő, amellyel mások életén is képes vagy változtatni.

– Bizony, volt olyan tanítványom, aki gyomorrákból lábadozva a kemoterápia után 90 métert bírt összesen futni, majd 10 évvel később lefutott 90 kilométert… Van, akinek hiányoznak a lábai vagy a karja, és rehabilitációs edzésekre jár hozzám, a másik fél tüdővel jön, mert embóliája volt. De olyan is edz velem, akit az epilepsziás rohamaitól sikerült megszabadítanom. Sok nehéz sorsú életmódváltó megfordul nálam. Ilyenkor magamból is kell, hogy adjak egy kis darabot nekik, és azt kell mondjam, hogy az igazi alkotómunka az életben ezekbe az emberekbe erőt és hitet táplálni a folytatáshoz…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.