Lőrincz Tamás – Nyomás nélkül, nyomás előre!

Megjelent: Presztízs Sport, 2019. december, szöveg: dr. Szász Adrián, fotók: ifj. Nagy György

Lőrincz Tamás birkózó élete első felnőtt világversenyén – 19 évesen – mindjárt Európa-bajnok lett. Ennek már 13 esztendeje, s közben a világversenyeken szerzett érmei száma is 13-ra nőtt, amivel magyar rekorder. A 33. születésnapját karácsony előtt négy nappal már világbajnokként és kétgyermekes apukaként ünnepelheti, októberben megszületett ugyanis Dóri lánya után Marci fia. Párjától, Szabó Emesétől, aki ugyancsak birkózásban Európa-bajnoki ezüstéremig jutott, mielőtt feleség és anya lett. Azt meg már csak a rend kedvéért tesszük hozzá, hogy Tamás öccse, Viktor is Európa-bajnok birkózó, s most mindkét fivér kvótával a zsebében készül a tokiói olimpiára…   

– Meg is kezdtük a hathetes alapozást, de most még jól – vágja rá Tamás a „hogy vagy?” kérdésre. – Majd az edzőtáborok, a két hét Mátraháza meg az egy hét Tata után kérdezd meg újra!

És akkor Pali bácsi bekopogott

– Edzőtáborból a birkózóknál sosem volt hiány…

– Kevesen vagyunk, és nem tudnánk felvenni a versenyt a világgal, ha nem edzenénk ennyit így, központosítva. El sem tudom képzelni, milyen más sportolóknak, akik reggel felkelnek otthon, délelőtt edzenek, hazamennek ebédelni, satöbbi. Ez nálunk kivitelezhetetlen. Pedig most még jó is a helyzet, sok ügyes juniorunk van. Remek döntés volt bevezetni az U23-as korosztályt, így sok versenyzőt meg tud tartani a magyar birkózás, akiket eddig nem tudott, mert felnőtt válogatottak rögtön nem lettek, és a munka miatt a többség abbahagyta. Egy oroszhoz vagy iránihoz képest persze így is rettentő szűk a keret, de az eredményességünk a sok edzőtábornak is köszönhető.

– Ha nem táboroztok, akkor is ingázol Cegléd és Budapest között. Két gyermek mellett hogy bírod?

– Már eggyel sem volt könnyű, kettővel még nehezebb. Főleg a feleségemnek. De átbeszéltük, hogy ezt az olimpiát még vállalom, a második kicsivel pedig nem akartunk várni. Most mindenki áldozatot hoz. A nagyszülők is segítenek, igaz, anyukám is Pesten szakács, úgyhogy ő is feljár minden hajnalban, a fater meg mozdonyvezető sok műszakban. Emese szülei pedig kiskunfélegyháziak.

– Most már maradtok is Cegléden?

– Két éve tervezzük az építkezést, valószínűleg igen. Úgy sejtem, az aktív karrierem után is Pesten találom majd meg a számításomat, de nem szeretnék a fővárosban élni. 15 éve hétközben itt vagyok, de mindig egy szép családi ház volt a vágyam, ami vidéken reális. És ott van közel a család is.

– Tényleg azért vittek le anno birkózni, mert rossz gyerek voltál?

– Á, csak eleven. És volt a családban korábban birkózó, ezért választhatták ezt a szüleim. Az első pár alkalom nagyon nem tetszett, inkább karatézni meg focizni akartam. Bár ha odavisznek, akkor meg birkózni akartam volna. Viszont hamar értek sikerélmények, ami jól hat egy gyerekre.

– Kik voltak a nevelőedzőid, kiknek köszönhetjük a sok-sok érmedet?

– Pap Ferenc és Attila egy testvérpár, velük dolgoztam a legtöbbet. András Lajosnál kezdtem, majd klubszakadás volt Cegléden, tízévesen pár hónapra abba is hagytam. Aztán Fábián Pali bácsi, a ceglédi birkózás nagy életben tartója egyszer csak bejött az általános iskolába, bekopogott a tantermünkbe, és kikért óráról. „Szeretném, ha visszajönnél”, mondta.  A toborzón, amire lehívott, rengeteg gyerek volt. Gyorsan kiderült, hogy nem vagyok már kezdő, és megtetszett a két fiatal edző mentalitása. Közvetlenek voltak, de szigorúak. 14 évesen az ő kezeik közül kerültem fel Pestre, a Mr. Tus Birkózó Sportiskolába, amit Bacsa Ferenc vezetett, Struhács György és Takács Ferenc vitték a kötöttfogást. Ők elkísértek a londoni olimpiáig, bizalmi kapcsolat alakult ki köztünk. A Cegléden kapott jó alapokat még magasabb szintre emelték. Aztán Repka Attilával is dolgoztam, ma pedig Sike Andrással és Módos Petivel, aki száz éve a szobatársam, együtt jártuk ki a sulit. Ő nagyon ügyes ebben is, bár tudtam, hogy fanatikus, a birkózás betege, de nem gondoltam, hogy ennyire megtalálja a hangot a fiatalokkal. És persze imádja azt, amit csinál.

– Még egy név: Hegedű Csabáé…

– Ja, hát, ha ő nincs, akkor nem is beszélgetnénk ma itt! Az egész Mr. Tus-t ő találta ki és indította el, az ő érdeme az az iskolarendszer, amely lehetővé tette, hogy nagy bajnokok legyünk.

– Érdekes az is, hogy Cegléd milyen remek sportolókat, sőt sportoló testvérpárokat indított útnak.

– Czigányék és Jansikék vízilabdában, Ungváriék dzsúdóban… Csak azt tudom, hogy mifelénk magas szinten van a képzés, ami sok mindent meghatároz. A CVSE birkózó-szakosztályának elnöke pedig az a Czigony Tamás, aki az egészet összefogja, és olyan embereket állított mellénk, akik megteremtették a feltételeket. Nekünk nem kellett tizenévesen egy pesti nagyklubba igazolnunk sokadik embernek, ahol esetleg elvesztünk volna, mert bármit elérünk, lett volna még hasonló, egy tucat. A biztos háttér miatt nem kellett azon sem izgulnom, hogy mi lesz, ha kikapok a vébén. Mindig megvolt az emberi és az anyagi biztonság, nem őrlődtünk fel az eredménykényszerben, és minden ígéret teljesült, amire szükségünk volt, azt megkaptuk. Ahogy most a Honvédban is, sőt a két klub között is remek a kapcsolat.

– Benne van a pakliban, hogy egyszer te is edzőként egyengeted majd mások útját?

– Ez is egy lehetőség, és lenne is olyan poszt, ahol szívesen kipróbálnám magam, de nagyon érdekel a háttérmunka is, mégiscsak sportszervezőként végeztem a TF-en. Persze az egy teljesen új kihívás volna. Most Bácsi Peti a szakmai bizottság elnöke, rajta mindig láttuk, hogy van érzéke az ilyesmihez, azt is látom, hogy sok a meló, de jól csinálja, és szerintem élvezi is. Hivatásos katonák is vagyunk, ez is egy plusz lehetőség, de a sportot nem adnám fel érte, csak ha a kettőt össze lehetne valahogy fésülni.

London után, vízözön helyett

– Az elmúlt lassan másfél évtizedben voltak emlékezetes világversenyeid, te nyertél a legfiatalabban felnőtt Eb-t, és rekorder vagy az érmek számában is, ami eddig 13…

– Ha a legemlékezetesebb momentumra vagy kíváncsi, valamiért mindig a 2006-os Eb ugrik be, pedig a londoni olimpián is nagyon akartam nyerni, és akkor igazán jó is voltam. Kiváló ellenfeleket vertem meg, szuper formában, nagyon benne volt, hogy nyerek, és utánam a vízözön… De sajnos nem így lett, nehéz is volt egy darabig feldolgozni. Ha 2012-ben nyerek, ma már biztosan nem birkóznék. Mindenkit van, ami motivál, amiért leküzdi az akadályokat. Ha családot alapítasz, nagy dolognak kell lennie annak, amiért otthagyod őket hosszabb időkre, és nálam ez csak az olimpiai bajnoki cím lehet. Más sportágakban akár 2-3-4 futamban is lehet esélyed egy olimpián, nekünk csak egy van. Ez a mai napig visz előre. Meg az, hogy itt van Viktor, hol én húztam magam után őt, most pedig már jó pár éve ő húz engem. Rióban csalás révén őt érte a legnagyobb trauma, s én voltam jobban elkeseredve. Ebben ennyi volt, gondoltam, de ő mondta, hogy menni kell tovább, van még bennem, majd jövünk ketten együtt Tokióban! Mondom, az még 4 év, mit tokiózol? Most meg itt vagyunk mindketten kvótával. Erőt ad, hogy testvérpárként nyomulunk, csodás zárás lenne, ha dobogóra tudnánk állni.

– Nincs rajtad teher, amiért ez az utolsó esélyed olimpiát nyerni?

– Abszolút nincs. Sosem egyszerű olimpián szőnyegre állni, de nekem már háromszor megadatott, ismerem az érzést, ez segíthet. A siker hab lenne a tortán. Mindig azt gondoltam, 66 kilóból fogok visszavonulni, és mióta 77-re váltottam, úgy vagyok vele, tök jó, ha ebben is sikerül, de ha nem, már nem kesergek. Kerek a pályám, mindenhonnan van érmem, itt a családom, mit görcsöljek harmincvalahány évesen? A váltás óta mindig újabb egy évet tűztem ki, s valahogy mindig jött érem. „Hát, akkor nézzük meg, jövőre hogy megy!” Így haladtam előre, míg idén vb-t nem nyertem… Nagy tervező vagyok, de ezzel még én sem számoltam. 66 kilósan évekig mindenkit elvertem, ám amikor nagyon kellett volna, valami mindig közbeszólt. Pedig sokkal jobb úgy indulni, hogy várják tőled az érmet, mert az azt jelenti, hogy jó vagy. Ez nem lehet nyomás. Milyen lehet úgy indulni, hogy senki nem vár tőled semmit, mert van 15 olyan, akiket vasrúddal sem vernél meg? Na, az lehet sz.r érzés.

– Szerintem jót tett neked, hogy már nem görcsölsz rá az eredményekre…

– Meg az is, hogy már nem csak a birkózás létezik. Előtte semmi más nem érdekelt, de Rió után nyitottam más dolgok és emberek felé, elkezdtem a TF-et, családot alapítottam. Ott maradt a birkózás az elsők között, de már nem csak ez tölti ki az életem, így fejben sokkal frissebb vagyok.

– A súlycsoportváltás – mindjárt kettőt ugrottál felfelé – mennyiben változtatta meg a stílusodat?

– 66 kilóban az egyik legerősebb voltam, 77-ben ki kellett tapasztalnom, mi az, ami még megy, mi az, ami már nem. Kicsit szürkébb lett a birkózásom, kevésbé virtuóz. De a legfontosabb, hogy erőben gyorsan fel tudtam zárkózni. A technikai tudás megvolt, de lehetsz bármilyen ügyes, ha lepattansz a kőfalról. Kovács „Lacee” ceglédi crossfit Európa-bajnokkal csináltam végig egy teljes alapozást, így rövid idő alatt óriási erőváltozáson mentem keresztül, és felvettem a versenyt a nagyobb súllyal.

– Gondolom, harminc felett már a regeneráció is más, mint volt 5-10 évvel ezelőtt.

– A módszerek nem, de az idő, ami alatt helyre jövök, igen. Láttál volna pár napja… 3-4 napig egy percet nem aludtunk éjjel a kicsitől, most volt két jobb éjszakánk, amikor 5 óra lement egyben, ez már a top! Úgyhogy amikor arról beszélnek, hogy a teljes regenerációhoz aludjunk 8-9 órát, meg feküdjünk le 10-kor, csak mosolygok, hogy köszi! Két kemény edzés után másnap már nem úgy kelek, mint régen. Egyéni sport ez, de csapatban készülünk, sok korosztály, sokféle ember edz együtt. Figyelnem kell, mi az, amit elbírok, ami használ, és mi az, ami nem. Látom a fiatalt, mennyit edz, és a fejem engem is vinne, de van, hogy be kell fékeznem. Ezt eleinte nehéz volt elfogadnom, de már jól kontrollálom. Mégiscsak példa lennék előttük, és amúgy lelkesek is, kimondottan hallgatnak rám.

– Akkor már érzed, hogy példakép vagy?

– Nem nevezném magam példaképnek, de az utat, amit bejártam, lehet példának venni, meríteni belőle. És el tudom mondani a tapasztalataim alapján másnak, hogy amerre tart, az szerintem jó vagy nem. Ha egy fiatal úgy érzi, hogy az edző ki akar vele szúrni, akkor megerősítem, hogy annak idején mi is így éreztük, de ez nem szívatás, hanem az ő érdekében történik.

Péntek tizenhárom és egy páratlan páros

– Ha már példaképek: októberben született kisfiadat egy régi nagy – 1936-os – birkózó olimpiai bajnokunk után nevezted el Mártonnak…

– Az egyik olyan magyar olimpiai bajnokról, akiről nagyon keveset tudunk. Mert nem sokkal a címe után disszidált Amerikába, aztán Argentínába, és talán ott is halt meg, de pontos adataink nincsenek. Amikor 15 évesen elkezdtem edzeni a legendás Müller Ferdinánd edzőteremben – amit imádtam, noha nem volt a legmodernebb vagy a legtisztább, de a miénk –, volt ott egy dicsőségfal. Láttam a régi nagy bajnokokat a saját szememmel edzeni, és a falon a világversenyek érmeseinek arcképét. Gyerekként arról álmodoztunk, vajon felkerülünk-e oda egyszer mi is. Láttam Lőrincz Márton nevét, és már akkor eldöntöttem, hogy ha fiam lesz, így fogják hívni. Szerencsére Emesének is tetszett.

– Vele mikor ismerkedtetek meg?

– Régóta ismertük egymást a birkózásból, és egy külföldi buszos túrán jöttünk össze, azt hiszem, 2004-ben. Ha rosszul mondom, kapni fogok tőle! Én 17 voltam, ő 18 és fél. Ki gondolta, hogy ebből 15 éves kapcsolat, házasság és két gyerek lesz? Sokáig együtt is készültünk, de Londonba sajnos nem jutott ki, s úgy döntött, abbahagyja. Az mindkettőnknek nagy változást jelentett, onnantól kevesebbet voltunk együtt. De valahogy minden nehézséget megoldunk, jól működik a párosunk.

– Ezek szerint jól megfér a két – feltehetően – erős egyéniség.

– Nem tudom, mással hogy férnénk meg, nincs viszonyítási alapom. De olyan erős kapocs van köztünk, hogy ami fiatalos hóbortnak indult, az fokozatosan komollyá vált. Csak 2015-ben házasodtunk össze, de 17-20 évesen amúgy is ki gondol még ilyenre?

– Emlékezetes volt a lánykérés meg a lagzi?

– Hajjaj! Szerettem volna, ha a lánykérés péntek 13-ára esik, ám személyesen akartam őt elkérni az édesapjától, aki viszont birkózóedzőként éppen elutazott egy külföldi versenyre. Így végül csak telefonon értem el, de áldását adta. Lagzinak pedig mindig is nagy bulit akartam, nagyra is sikerült…

– A két és fél éves Dóri karakterben hasonlít rátok?

–  Ő is erős személyiség lesz. Az anyukája nagyon jól látja a nevelési dolgokat, abszolút támogatom az elveit. Van, amiben szigorúak vagyunk, másban nem annyira, de például tévénézésből, telefonozásból csak keveset engedünk, határozottan odafigyelünk, hogy legyen határ.

– Szeretnéd, ha a kicsik követnének titeket a pályán, azaz a birkózószőnyegen?

– Azt szeretném, hogy sportoljanak. Az élsportot nem erőltetem, azt nem is lehet. Ha az általános iskolai éveiket végigsportolják, úgyis kiderül, lesz-e tovább. Fogjuk terelgetni is őket, bár nehéz volna a birkózástól el, miután az egyik nagypapa edző, és mindkét szülő birkózó… Ebben nőnek fel, Dóri már mondogatja, hogy apa, menjünk edzeni, s olyankor megyünk át a másik szobába bukfencezni. Nézi a tévében a versenyeket az anyukájával, szóval nehéz lenne őket távol tartani ettől.

– Sokat gondolsz rájuk, amikor távol vagy?

– Verseny közben nyilván nem, mert másra kell koncentrálnom, de amikor nehézség van, abból merítek erőt, hogy miért is vagyok távol tőlük ennyit, miért edzek még ennyi idősen is ilyen sokat, és látom őket cserébe keveset. Akkor tudom: tartozom nekik azzal, hogy ha már ennyit nélkülözzük egymást, legyen értelme az áldozatnak.

– Változtatott rajtad az apaság?

– Sok mindenben érettebb vagyok, mint voltam, de ugyanaz az ember maradtam. Ami évekkel ezelőtt fontos volt, ma már kevésbé az, de a személyiségem nem változott.

– Talán nem is kellett neki. Vannak rossz tulajdonságaid?

– Kinek nincsenek? Amennyire kívülről látom magam és más sportolókat: az önzőség sokszor felfedezhető bennünk. De ez szükséges is, mert magunkat sok minden elé kell helyeznünk, hogy meglegyen a siker. Ebben viszont már sokat változtam a gyerekek miatt.

– ­Pecázni mikor mész legközelebb?

– Majd csak az olimpia után, de akkor nagyon meg fogom nyomni! Ha lekerül az edzésfelelősség, és a gyerekek is nagyobbak lesznek. Évente két nagy túrára járunk Viktorral, most a tavaszi nekem kimarad, mert a pihenőidőt a gyerekekkel töltöm, legfeljebb majd egy napra meglátogatjuk a tesót.

– És a karácsony hogy telik?

–  Ahogy másoknál is: utazással ezer helyre, de ezt szeretem benne! Olyan rokonokkal találkozunk, akikkel egész évben alig, van lehetőség összeülni, megbeszélni, ki hogy van. A gyerekek is imádják: ahány hely, annyi karácsonyfa meg ajándék. Dórit idén már jobban foglalkoztatja, Marcinak még mindegy. Én pedig eszem abban a két-három napban, amennyi a csövön kifér, vagyis befér. Addig úgyis annyit edzek, s úgy felépítem magam, hogy az a pár nap nem fog tudni kárt tenni bennem.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.